Kissé elhanyagoltam mostanában blogom,blogjaim, mert
indítottam még. de ez szólna élményeimről, a kendőzetlen gondolatimról. Hanyagságom
oka a borzasztó időhiány – ezt magamnak köszönhetem [nem kéne annyi programra
mennem], a másik,most is már csak egy 5Ft-os nagyságú luk tátong könyökömön,
eléggé rossz, mert írni nem tudok, csak órák alatt pár sort.
És kellene. Egyetemmel komoly félreértéseim vannak,
otthonról menekülök – ezért se írok,mindig kitalálok vmit csak ne otthon
kelljen lennem. Nekem az otthon az nem a hazamenni, hazának nem érzem lakást
benne élők okán. persze biztosan tudom én se vagyok könnyű eset. De a dolgok
annyira elmérgesedtek hogy a különválás bármi áron de kell lelki békémnek.
Persze ki lehet találni hogy csak nagy szavak de addig .is legalább én
szervezem,ahogy jónak látom.
Hátra akarom hagyni életem,még akár Pécset is,bár e város a
szerelmem, de mégis elszakadni másképp nehezen menne… A barátokat sajnálom
legjobban…
A túláradó pozitívizmus még mindig ömlik jellememből. A lányokkal
még mindig túl rendes vagyok,de ezzel mindig megjárom mert legtöbb még ki is
használja. Mindegy, majd eljön az én időm is..
Mindenesetre ezeken nem fogok sose változtatni!
Amiben változtam,az csakis anyámnak és öcsém túlzott „magabiztosságának”
köszönhető, nomeg nagyanyám erőszakosságának és túlzott féltésének. Hihetetlen
makacs lettem. Önpusztító módon. A barátaim féltenek, de rájuk se hallgatok
már. Ez egyfajta védekezési mehanizmus nálam már, „otthon”iakkal szemben, aminek
sokszor barátaim áldozatai, ezúton is bocsánatuk kérem!
Végigrágtam sokszor, teljesen el kell szeparálódnom, hogy új
és békés életet kezdjek, de jellemem őrzöm!
Hogy vidám legyen poszt, régebbi élménybeszámolóimon érdemes
nosztalgiázni, vidámak mint én… Majd írok tandemugrásomról, fesztiválokról… remélem van hang.
:)
És már örökké rajtam van: NEVER GIVE UP - tetoválás. :D
Bp-n és Szolnokon leszek hétvégén.
