Szemlélet a fogyatékosokról, különleges hétköznapi emberekről, és egy recept a boldogságra

(saját szubjektív cikk, kivétel és más megítélés mindig akad, de sok személyes tapasztalat e képet mutatta nekem. érdekes álláspont, mindenki megfogadhat belőle ezt-azt…)

A cikk megírását Berkes Dávid és Felcser Máté hatása váltotta ki. Köszönöm Nekik!

A fogyatékkal élőkről általában

Magam is az vagyok, de tisztázzuk legfontosabbat. Nem szeretjük, sőt utáljuk ezt a szót. Mélységesen sértő és rettentő bántó ez a fajta megkülönböztetés. Mégis miért használom ezt a szót? Ma a magyar és ezt kell mondanom a többi legtöbb társadalom is el van maradva az emberekkel szembeni méltó és illő, kulturált viselkedéssel. Ez lélektani és gazdasági problémákra vezethető vissza az én meglátásom szerint. Tökéletes nincs, de a kettő probléma súlyának aránya nem mindegy.

A legfontosabb az ember, ha őket is érintő dologgal foglalkozunk. Minden visszavezethető emberre, szóval egymásért cselekszünk, ha nem is közvetlenül. Figyeljünk egymásra!

Mégis miért használom ezt a szót, hogy fogyatékos/sérült, ha nem szeretem?
Mert ez által, aki nem látott például vak embert fehér bottal útkereszteződésbe, az rögtön tudja, miről van szó és felajánlhassa segítségét, ha úgy gondolja, ne pedig elforduljon, és úgy tegyen, mint aki homokba dugta a fejét. Vagy idiótaként bámuljon, az még rosszabb…
Miért fontos ez nekünk?
Mert minden „sérült” ember arra vágyik, hogy teljes, normális emberként kezeljék. Ezért dühítő, ha kísérővel van az ember, és nem vele tárgyal boltos vagy ügyintéző nem azzal, akiről szó van, aki döntést kell, hozzon, velünk, hanem a kísérővel. A gyerekbe is mindig megvan az igény, hogy ahogy nő egyre felnőttebbként kezeljék…
Talán ez is benne van, hogy önállóan szeretem intézni dolgaim, minél kevesebb, de többnyire segítség nélkül. Így „kénytelenek” személyesen foglalkozni egy másabb emberrel, mint átlag, és rádöbbennek szinte mindig hogy alaptalan volt félelmük, ugyanolyanok vagyunk, mint bárki más. Utána másokra is jobban odafigyelnek és következőnek már nem lesz félelem bennük velünk szemben. Már megérte, nekünk is, neki is, de főleg másoknak ezen túl…

Világszemléletünk

Minden „fogyatékkal” élő ember bárhogy nézzük lelkileg sérült. Én is. de az a nem mindegy hogy kezeljük ezt. Kérünk e segítséget, avagy nem kell. A lelkileg sérült emberek sokkal ragaszkodóbbak, makacsabbak, ha megfigyeljük. szokások, személyek, tárgyak, minden iránt. ezért van, hogy általában minimális változtatásra kell törekedni, ha nagyon szükséges. És ezért van, ha mi megkedvelünk valakit, azzal kötelék mindennél szorosabb, ha ő is úgy akarja. Sajnos sokan nem értik meg e bizalom súlyát vagy nem értékelik, eltaszítják maguktól. Ezzel lelkünkbe gázolnak, és elesünk, úgy ellöknek… Nálunk nehezebb kiérdemelni bizalmat, majd „hirtelen” jön és nagyon nagyfokú. de aki visszaél vele vagy megijed és eltaszítja, azzal később sose lesz ugyanaz. a kétely mindig meglesz. A fogyatékkal élők memóriája általában hihetetlen mély és jó, mert sokkal jobb megfigyelők, többnyire betegségük rákényszeríti erre. akárcsak engem. és nem felejtünk…

Az ember lelke olyan, mint az üvegkristály. csillogó, gyönyörű formákkal teli, átlátszóan tiszta és egyedi ritka kincs. De rendkívül törékeny, lehetetlen szilánkjait összeilleszteni, elkoszolódik a mások által hagyott ujjlenyomatoktól, örökösen elszíneződhet, ha bemocskolják ártatlanságát. Óvjuk másokét és vigyáznak a mienkre is!

A sérülések/traumák mindig velejárója személyiségváltozás, fizikai és lelki értelemben egyaránt. Csak az a nem mindegy hogy végső soron jó vagy rossz irányba változik személyiségünk…

A fogyatékkal élők normálisak akarnak lenni, vágynak azt megtapasztalni/tenni, amitől betegségük okán meg lettek fosztva. de félnek is átlagossá válni, elvesztenék lelkük egy részét, a különlegességük. de mindig erős hit és példás kitartás jellemez többségünk.

Minden sérült ember más. másképp tudnak segíteni neki, hiába ugyanaz a betegségük. inkább kérdezzétek mindig, meg hogy tudtok segíteni. másképp és más mennyiségbe igényelnek segítséget. A túlzott erőszak se jó, de a közöny is bántó, ha egyedül nem tud megoldani valamit. Kommunikáljatok vele, az már örömet okoz, hogy látja, hogy észrevettétek. és nektek is megnyugvás hogy tartottam tőle, olyan, mint mi. Meg a segítség örömet okoz. nekem legalábbis önzetlenül jót tennem bárkivel, kellemesen boldog bizsergést okoz. lehet, hogy mopedem van, de egy barátom táskáját vagy a szomszéd néni szatyrát örömmel elviszem, ha tudok segíteni, hogy ne cipekedjen.

Fizikailag és lelkileg én is sérült vagyok, személyiségem 180 fokba változott régen, mikor első tüneteim megjelentek. Most is változik picit mindig, ahogy egyre több dolgot megtapasztalok, de igyekszem mindig egyre jobb emberré válni. ezt pont egy éve írtam, de reális ma is bemutatkozásom:

„Történetem röviden

A nevem Endrédi Bálint, 20 éves (21) vagyok. PTE TTK-ra járok gazdaságinformatikus szakra, ott 2. éves, proginfón kezdtem, de az nem az volt, amire számítottam. Rendkívül spontán természetű, vidám és bulizós vagyok. még ami említésre méltó: jó tanuló és sokoldalú emberként ismernek.

Mindezek mellé mozgássérült vagyok. pár éve már moped-et használok, de tudok lassan menni, ha két kezem megfogják, nőneműket előnyben  részesítem. :D

Egy „ritka” [már akinél előjön] öröklődő genetikai betegségem van. [nem írom, hogy „betegségben szenvedek” mert ez nem teljesen igaz, másképp élek meg mindent, az apró örömöktől kezdve mindenig.] A neve Friedrich ataxia http://hu.wikipedia.org/wiki/Friedreich-ataxia
11-12 éve jöttek első tünetek, és azért jobban tartom magam, mint wikipédián olvasható betegségről.
Ennek történetéről írok most.
Ugyanúgy, mint minden gyerek állandóan zizegtem-mozogtam, játszottam, sportoltam a napok zömében, ha épp nem alvásidő volt. Később is, foci, biciklizés, úszás. E három sport töltötte ki napjaim nagy részét. Emellé kitűnő tanuló voltam, versmondó voltam iskolai rendezvények mindegyikén, szerettem táncolni, avval is többször felléptem. Az első tünetek egy hosszú nyaralás után jöttek elő. Napi 10-15 km-t gyalogoltunk Olaszországban, 10 napon át, persze örökmozgóként mindig elöl voltam. Utána itthon figyeltem meg magamon, főként tesiórán.  Futásnál hamar elfáradtam és belassulva szédelegtem, egyensúlyozás meg nem értettem miért, néha nehezen vagy nem úgy ment, ahogy kellett volna. emellé állandó fájdalmak társultak. Fél év után vizsgálatok mellett döntött anyukám és én. (elsős koromban elváltak szüleim) Egy éven át klinikáról klinikára, városok sokaságán át, vizsgálatról vizsgálatra jártam. Rájöttek mi bajom, mikor súlyos szívbajom diagnosztizálták, meg MR vizsgálatot végeztek. De egyik neurológiai vizsgálatokkor megutáltam meg a praktizáló orvosokat. idegi reflexvizsgálaton, EMG-n.  Egy vastag 15 cm-es fém rudat böktek combizmomba  fájdalomcsillapító nélkül, mert az torzítaná eredményt. Ebbe áramot vezettek és figyelték, idegeim milyen gyorsan reagálnak reflexeim. Na, most izomba tű még, hagyján de amikor áram hatására görcsbe rándul és feszül, ráadásul, mint ami szétszakadna, és mindeközben közte akadályozza egy fémrúd, amit mozgatnak a feszülő izomban. Hát én ott villámokat látva, mocskosul szenvedtem… (gyakran kéne orvoshoz járnom, de az óta nem, legalább rossz hírt se kapok.…) [a másik mivel nagyon ritka és gyógyíthatatlan betegségem, orvosok imádnak vizsgálgatni, hátha ők jönnek rá valamire és híresek lesznek. Dr. House szindróma. nem érdekli a beteg, csak a betegség, a rejtvény…]
Ekkor már kissé terpeszbe jártam és 1-2km gyaloglás is jól lefárasztott, ráadásul fáradtan szédelegtem, be is szóltak emberek: Már most berúgtál? Vagy drogozol?
Osztálytársaim kiközösítettek kerültek, legjobb barátom elfordult tőlem, stb. Mondjuk érthető. rengeteget hiányoztam, tesiből felmentettek és magántanuló lettem. Akkor nem tudtam elfogadni a helyzetet, se magam, egyedül, barát nélkül maradtam.  agresszíven defenzív voltam, talán kissé depressziós. Azért 11-12 évesen ez így sok volt, megérteni és elfogadni mindenképp…
nagyon hamar felnőttem. Öcsémre is mindig én vigyáztam, anyukám dolgozott. öcsém igazi rosszaság volt. nem volt könnyű vele… :D de büszke vagyok, rengeteget tanult tőlem. okos, jól alkalmazkodik élethez, jobban, mint én.
Az osztályomba, iskolába rosszul éreztem magam, hiába voltam egyik legokosabb, ott még ezt nem értékelték. Focit, táncot abbahagytam, fáradékonyság és mozgáskoordinációm okán. maradt a bicikli, de azzal is sokat estem már. az úszás maradt, de az is sok pihenővel, hamar elfáradtam. A sportokba nem volt már sikerélményem soha, iskolába se örültem már, sokat gondolkodtam, változnom kell, különben egyszer elszakad cérna fejemben. Ezért 6 osztályos gimi mellett döntöttem.  Életem legjobb döntése! Teljesen kicseréltem személyiségem tudatosan. Nagyon szeretem és becsülöm azt a társaságot, akikkel ott találkoztam. Tőlük kaptam legtöbbet, nekik köszönhetem, hogy el tudtam fogadni helyzetem. Folyamatosan támogattak és ugyanúgy elfogadtak és szerettek, mint én őket.  az állapotom mindig romlott. eleinte, mint minden diák mentem folyosó közepén, aztán közelebb a falhoz és néha megtámaszkodtam, majd a fal mellett mentem támaszkodva. úgy, mint busszal jártam, majd taxival, mert elvinni nem tudtak, buszozás, sétálás egyedül már nem ment biztonságosan… mikor ezt észrevették osztálytársaim, kérdezték, hogy segíthetnek. Nem vagyok orvos, nem tudom miért, de ha kezem megfogják, ismét van némi egyensúlyom. és, versenyeztek mikor ki segíthet, többnyire két lányt választottam, azért mégiscsak jobban néz ki. de ezt sose feledem. Nagyon szerettek és viszont én is. sok osztálykirándulásra nem tudtam elmenni, osztályfőnökünk hatalmas túrázó, sose feledtek, mindig kaptam képeslapot olyankor. buliba, összejövetelekre mindig hívtak és segítettek, ha kellett.  velük éreztem legjobban magam, köztük, ők voltak lelki támaszom. persze szinte sose meséltem problémáimról, mármint lelki bajaimról, ellenben mindig meghallgattam, mellettük álltam, bátorítottam őket, segítettem mindenben, amiben tudtam. És nagyon jól esett, hogy ezt igényelték és hozzám fordultak. Én így szeretek a mai napig is. adni a szeretetett bármilyen formában, kapni meg nem szeretek. miért? Félek. Félek az érzéstől, félek a hálától, amit kivált, félek, hogy sose tudom visszaadni töredékét se. Betegségemre visszatérve, folyamatosan brutális fájdalmai voltak és vannak. ideggyöki fájdalmak zömében. Akkoriban orvosi drogokat, iszonyat erős és bódító fájdalomcsillapítókat szedtem állandóan. kikészítettek. Minden reggel epét hánytam stb. és függő lettem. De brutálisan. És az osztályom adott erőt hogy leszokjak, hogy még inkább velük lehessen az igazi Bálint és nem a bódult, belassult. Két hónapig voltak kínzó elvonási tüneteim, fájdalmak, haraghullámok, a gyógyszer kívánata, úgy szédültem, felülni nem tudtam 2 hétig. Igaz gyógyszer nélkül folyamatosak fájdalmaim, de hozzá szoktam és meg tanultam kezelni, esetenként csökkenteni és növelni a fájdalomküszöböt. ajánlom mindenkinek az agykontrollt, bár igaz én annak ismerete nélkül használom. szóval tudom milyen a függőség, az elvonás, és a fájdalom, a kitartás és ezek ellen/vele/érte mi tehető. Ezt soha nem mondtam még senkinek, mert véletlenül se akarom, hogy sajnáljanak. azt gyűlölöm!
Szóval leszoktam és még többet voltam barátaimmal. életem legboldogabb időszaka volt ez.
A tanulás is ment, és igaz romlok folyamat, de ott feltétel nélküli szeretetett kaptam. Eljött ballagás, bankett, el sem tudtam képzelni mi lesz velem ezek után. banketten még kaptam egy gyönyörű ajándékot. tudták, hogy imádtam táncolni, és két gyönyörű osztálytársnőm táncolni akart velem és  felállítottak odasétáltunk, rávettek. Egy lassabb, régi számra, táncoltak velem. öltönyös, igényes fiúk és meseszép lányok gyönyörű báli ruhákba. ez könnyeket csal az óta is szemembe, legszebb ajándék, amit kaphattam. Vége lett. jött egyetem. bár a kapcsolatokat az óta is nagyon ápoljuk. tőlem bármikor bármit kérnek, ott vagyok. most se érdekelt, hogy vizsgám lesz, segítettem volt osztálytársamnak. és örültem, hogy még mindig számít rám, hozzám fordult és segíthettem.
Szóval jött egyetem. bátran álltam neki, majd csak elfogadnak. Semmiből nem maradok ki, teszek azért, hogy beilleszkedjek. Indult ez gólyatáborral. Mit mondjak? Önmagam adtam, nem féltem, és imádtak. Egyik akkori seniorom nagyon megkedveltem, azóta is egyik legjobb barátomnak tartom.
ez a nem maradok ki semmiből ez minden programot jelentett. Gyűjtöttem élményeket, ismerősöket, barátokat. persze ha találkozhattam régi osztálytársakkal, az volt első helyen. De napjaim minden percébe programot tettem. Hihetetlen fárasztó és élvezem. mit takar ez? Színház, filmklub, beszélgetések, ebédek, közösségekben részvétel, kocsmázások, bulik, koncertek, fesztiválok, és mindent. Közösségekben mozgást. Mindig figyelek másikra, nagyon jó emberismerő vagyok, de mindig mindenkiről több jót feltételezek, és emiatt sokszor megjárom, de ezen inkább nem akarok változtatni, így jobbnak-rendesebbnek érzem lelkiismeretem. És ez a fő. rengeteg rosszat is kapok, de ezen átlépek. gondolok itt ügyintézéseken, tanárokon, engem lopókon, megütőkön, bunkókon, kihasználókon át mindenre, hihetetlen sok sérelmet mondhatnák, de ezzel nem törődöm. átlépem, és a jót élvezem. egyetemen bulizós felem ismerik legtöbben, de ez csalóka. Nappal a jó és aranyos Bálint, esténként meg az ivós partyállat énem jön elő.  de az is ésszel. sose ittam annyit, hogy ne tudjak magamról. ehhez megjegyzem, amint észrevenném alkoholfüggésem abbahagyom. tudom milyen függőnek lenni és semmire nem akarok lenni. Szóval emiatt gyakran vizsgálom ezt. Bulikon meg sok mindent vállalok, de sose alázok, sértek vagy használok ki mást. Utóbbit főleg lányokra értem. Leírtam pár posttal régebben, nem  ismétlem el. A bulikat zárásig „tolom”. sokaknak fura ez az élet egy kerekes székestől, de sose szabad feladni. rengeteg mindent csinálok, családdal törődés, jótékony közösségeken, alapítványokon át barátokkal időtöltésen keresztül, kocsmázások, bulik, rendezvények, koncertek, és fesztiválok sokaságán át, mindent. Ezért rengetegen ismernek. Túl sokan is. szeretek névtelenül szerényen háttérben maradni, de ez már nem megy.

Persze a betegségem sose fogom elfogadni teljesen, hihetetlen rossz megélni az állandó lassú romlást és sose fogom elfogadni magam helyzetét, de talán épp ez a félelem, hogy én csak egy teher, vagyok másoknak szóval ez a tudat a hajtóerőm, hogy jobbá tegyem mások életét.

Abban azért biztos vagyok  hogy jobban élem az ÉLETET, minden apró örömével, mint sok ember.

Sose panaszkodj, ne félj semmitől, csak előre nézz és cselekedj jövőért, másokért, ezáltal boldogan és nemes lélekkel élvezheted a mindennapjaid, mert körbeölel a szeretet!”

Annyi változás hogy gazdaságinformatika 3. év. és 22 leszek. nem vagyok tökéletes, mind gyarló emberek vagyunk, én is. ezért kell törekedni arra, hogy jobb emberré, válj, ne magadért, hanem másokért!

Különleges hétköznapi ember

Tudjátok rengeteg ember mondta már nekem hogy ritka kincsek értékeim? És erre mi a válaszom, amit tényleg így is gondolok. semmi különleges nincs viselkedésemben, semmi különös értékkel nem rendelkezem. csak normális hozzáállással és viselkedéssel. minden embernek így kéne hozzáállnia dolgokhoz és tekintettel lenni másikra, tisztelve óvni az üvegkristályokat, lelki világukra figyelemmel lenni. És mégis őszintén, szókimondóan, egyenes és gáncstalan lovagként küzdeni. hittel, erővel ragaszkodni célodhoz, de kíméletesen elérni azt. És szerénynek maradni utána is. ha mégis hibázunk, vállalni tettünk és következményeit. Tanuljunk belőle, kérjünk bocsánatot, avagy tudjunk megbocsátani… ezek a tulajdonságok nemesek, szépek. De nem különlegesek. Ezért mondom hétköznapinak, mert mindenkinek ilyennek kellene lenni… és a világ máris jobb hely lenne.

És ezért vannak rám nagy hatással az őszinte és szókimondó emberek mindig. Lenyűgöznek… nem kertelnek, a nyers valóságot közlik, ezzel felébresztve embereket. Engem is néha… kell, utána mindig újult erővel haladok célok elérése felé. kitartást ad…

Ilyen a különleges, és mégis hétköznapi ember.

Egy recept a boldogságra

Mitől leszel boldog? És boldog vagy? Ezt fejtegettük reggel egy bulis este után Pécsen, a Fortuna-ban. érdekes módon csak én feleltem igen, boldog vagyok-kal az egész helyen.
a jó nincs rossz nélkül,akkor nem lehet mihez viszonyítani és elérni. a rossz dolgokon  át kell lépni, a jóra pedig mindig nyitni kell lelked,keresni kell minden lehetséges alkalommal. észre kell venni bármily apró is és lesz bőven annyi ami miatt úgy gondolod hogy megérte az esetleges rossz élményt boldogságot okoz neked. számomra ez a boldogság definíciója. és igen,boldog vagyok. ajándék az is hogy megismerhettelek titeket... :)
és emiatt tudok tiszta szívvel jóemberként viszonyulni mindenkihez...
de van, aki ezt nem értékeli kellően, avagy kihasználja a jóságod. De annak meg kell bocsátani és reménykedni, kívánni neki, hogy jöjjön rá ezekre a saját érdekében. vagy akár más úton, de találja meg a saját boldogságát. ezt mindenki megérdemli…

Mitől lesz az ember még boldogabb?

Óvatosan közelítsünk e témához, mert valami hiányzik, ez derül ki a kérdésből. de nem mindegy hogy mi ennek mekkora súlyosságot adunk.

Gondolok arra itt, hogy az ember alapvetőn társas lény. Ez ösztönös mindenkinél. De ennek se mindegy a mikéntre a válasza. Lehet ez a társ barát, családtag, szerelmes társ. De lehet csodáló, irigy, ismerős, haver, ismeretlen és sorolhatnám. A lényeg a másik ember fele táplált érzés. akár kimutatott akár nem. Persze ezeknek a kapcsolatoknak is más-más a jelentősége.

A csodálót és irigyet, stb. nem feltétlen ismered, de ő megítél (nem feltétlenül helyesen) és az alapján táplál feléd érzéseket. gondolok itt magasztalásra, gyűlöletre, plátói szerelemre, túlzott közönytettetésre és sok másra.
Az ismerős már több ennél, vele legalább egy közös témátok már lehet, ahol, vagy amiért megismerted.
A haverral már gyakrabban találkozol, sok mindenről beszéltek, közösen is szórakozhattok.

A család és a barát még több. ők azok, akikkel titkaid is meg mered osztani, számítasz rájuk támaszban és te is viszontnyújtod ezt.

A párod a családoddal és a barátokkal azonos szintbe sorolható és mégis több. Vele még bizalmasabb és közelibb a kapcsolat és intimebb.

Mint korábban is írtam, a sérült emberek általában sokkal nehezebben bíznak meg az emberekben, de akikbe megbíznak azokhoz hihetetlenül ragaszkodnak és egy sokkal mélyebben őszinte, egyedülálló szeretetben gazdag kapcsolat jön létre, mely a feltétel nélküli bizalmon alapul.

Párválasztás

Az élet egyik legnehezebb kérdése és „feladata”. Sokan esnek abba a hibába, hogy eltúlozzák a fontosságát. mert valóban egyik legfontosabb, de mégsem szabad hátat fordítani a családnak és a barátoknak. ők akkor is mellettünk álltak mikor ők voltak hasonló kérdésben és mivel a barátság megmaradt ezért okkal feltételezhetjük, hogy ők se fordítottak hátat nekünk, illendő ezt a bizalmat megbecsülni és ápolni. Nem szabad arra még gondolni, se hogy ki a fontosabb. választásra kényszeríteni, hogy a nagy Ő vagy a család/barátok, szégyellni való és kicsinyes, önző dolog. és választani is.

Erre mondhatnánk akkor könnyebb és élvezetesebb a „szingli” élet, futó kapcsolatokkal fűszerezve…
Való igaz, kényelmes és néha szükséges az egyedüllét. A szabadság, a másik féllel kötött kompromisszumok szükségtelensége, végre csak a saját igényeiddel törődni, a saját idődet csak a saját magad igényeire figyelve oszthatod be. valóban kényelmes, de könnyű így önzővé válni.

Az egyedüllét egy idő után kiégetté, fásulttá tesz, üresnek és nyomasztónak érzed feleslegesnek tűnő életed. Hiába szeretnek barátaid ugyan úgy. keresed az izgalmat állandóan, a társaságot, a bulikat, a veszélyt, a lekötöttséget. Érezni akarod, hogy életed nem üres. nem mersz leállni, kiszállni ebből a mókuskerékből, mert úgy érzed akkor tényleg nincs értelme életednek, egy hajszálnyi se. És közben tudod jól, hogy kiégsz. az alkohol már nem elég szomjodra, a bulik unalmasak, a másik neműekbe a hibákat keresed, a szex monotonná vált és nem kielégítő. undorodsz életedtől, nem tudod, mit kezdj magaddal unalmadba…

Mert ki ne örülne, egy olyan társnak kivel megoszthatja bizalmas titkait, aki figyel rá, aki ismeri annyira, hogy szavak nélkül is tudja miért és mit érez. Aki átölel, kitart és segít a bajban. Aki veled van örömben, szomorúságban, unalomban, kalandban, csendben. Aki megnevettet, bosszant. Akivel foglalkozni kell. Aki néha a terhedre van, máskor kincs számodra. akiért feladnál mindent, és aki miatt végigcsinálod, amit elkezdtél. Aki célt ad, máskor elbizonytalanít. Aki felcsigázza érzékeid, máskor egy szóval képes elrontani mindent. Aki karjaidba omlik, hozzád bújik. Akit ha meglátsz, rögtön nagyobbat dobban a szíved, évek múltán is. És Akit nem tudsz kiverni a fejedből…

A fogyatékkal élő emberek ugyanúgy képesek szeretni, sőt megfigyeléseim alapján azt mondhatom (kivétel nélkül) hogy sokkal odaadóbbak, mert tudják, hogy bizonyos téren (gondolok itt a betegség okozataira,) sokkal sebezhetőbbek, mint mások és pont emiatt sokkalta jobban megbecsülik párjuk és másokat is. sokszor rendesebbek, is mint mások megérdemelnék…

Persze legtöbbször megijednek tőlünk egészséges emberek. Több okra tudok gondolni.

Először is hogy nem tudnak elfogadni minket, mert a látszat miatt. Általában minél jobban látható a normálistól eltérés annál erősebb ennek mértéke. Persze erre mindenki rávágja, hogy nem igaz, képzelgek, ne sértsem, meg hogy ilyennek hiszem, stb.. Pedig dehogynem, Szinte mindig z egészséges félt zavarják jobban, állandóan, ha kimegyünk utcára. mi már megszoktuk a sok bámulót, beszólót, az összesúgásokat. ami tudjuk, hogy a nem megszokott látván y miatt van. de a másik fél sose fog úgy hozzászokni, mint mi. Zavarni, idegesíteni fogja, hogy vajon már megint mi rosszat gondolnak róla is, mit szóltak be nekünk vajon, és sorolhatnám… Állandóan önkéntelenül is védekezni és védeni fog minket mindig. Ezért alapból stresszhelyzetet teremt minden kimozdulás velünk, hiába győzködjük, hogy nem kell védeni. és ez minél fiatalabb az ember, annál jobban zavaró tény… Általában már emiatt inkább kikerül másik fél minket.

Másik ok, még mindig az elfogadásnál tartok, de másik szemszögből. Az állapotunkkal nem tudják, mit kezdjenek. Nagy tehernek érzik, hogy állandóan segíteniük kell, mikor még sokszor egyszer se kellett segíteniük. Ahelyett hogy azon gondolkodnának, hogy milyen olyan segítséget lehet kitalálni, hogy minél kevesebbszer, kelljen ott lenni, és egyedül is tudjuk használni dolgokat. Mondok konkrét példát. Az én betegségemnél leginkább az egyensúly hiányát lehet érezni. De ha ketten megfognak, vagy egy plusz a fal akkor tudok lassan menni. a lényeg hogy a két kezemmel fogjak valamit. nem emelni kell vagy erősen tartani hanem megfogni kezem végét és könyököm vagy belém karolni és menni. ha elkezdek dőlni valamerre akkor kell egy kis erő megfogni és „egyenesbe” lökni/irányítani és mehetünk tovább. furán hangzik de nekem így a legkönnyebb. a lakásban pont ezért pár (nem sok) korlát van hogy tudjak egyedül közlekedni. otthon a lakásba nem vagyok hajlandó tolószéket használni. néha megyek Kaposvárra nagyszülőkhöz, ők nem tudnának megfogni ha kell, ott használok széket manit utálok amúgy. a korlát azért is jobb mint a szék, mert sajnos gyakran elesek, de a korlátba kapaszkodva fel Is tudom húzni magam mindig. Kezeim emiatt hihetetlen izmosak Szóval visszatérve, fél a másik attól, amit rögtön nem tudnak megoldást. Inkább ezért meghátrálnak. Ez a dolog minél idősebb ember annál fogasabb kérdés. Fiatalokba több a találékonyság és nagyobb az elfogadókészség.

A harmadik ok egyszerű. A nőkben jobban benne van a tervezgetés a jövőre nézve. Ebbe nincs rossz, ez csak tény. De az olyan betegséggel bírók, akik idővel, de rosszabbul lesznek, mint én, az olyanokkal nem mernek tervezni, félnek, hogy, hogy fogják tudni elviselni mikor már rosszabb állapotba lehet párjuk és félnek, hogy önmagukkal mi lesz. Ilyen tekintetben sokkal egészségesebb az általános férfi gondolkodásmód. Mely főleg a jelennel törődik, azt élvezi ki és teszi jobbá. a férfi is tervez a jövőt nézve, de könnyedebben, nem határidőkhöz kötötten. A nők megijednek, ha nem tudnak tervezni, vagy ha nagyon nem tervei szerint alakulnak dolgok. akkor elmérgesedik kapcsolat, és rendszerint kihátrálnak belőle. Vagy bele se kezdenek. Idővel realizálódnak és csökkennek elvárásaik jövőre nézve, de ez rendszerint a 3 X környékén vagy után jön el…

A negyedik okom a legvitatottabb. Ez a szexről szól. Fiatalabb korban persze hogy intenzívebben kívánja szervezet, több hormon is termelődik, mint idősebben. ezzel sincs baj. ez a vágy biológiailag ösztönösen van belénk oltva, kikerülhetetlenül… Egy kapcsolatban igen is fontos. nem meghatározó de súlya igen is van az intim együttlétnek. fiatalabb felnőttként jóval nagyobb mint egyre idősebbként. az előző mondatok okán. általában kerülöm a témát de beszélgettünk e témával kapcsolatban pár barátommal. érdekes mód a lányok közül mondták többen hogy azért ijedhetnek meg tőlem többen mert nem tudhatják minden rendben e odalent… ezek alapján ugyan továbbra sem a szex a meghatározó egy kapcsolatban, de igenis fontos tényező. Szerencsésnek mondhatom magam hogy nálam minden nagyon is rendben…. Bár akinek nem működik, lenn azoknál is van másik út, csak fel kell fedezni…. erre láthatunk példát az Életrevalók című filmben.

Végezetül magamról írok pár gondolatot

Afféle gyónásként. Tudom jól, hogy úgy élvezem életet, hogy közbe pusztítom önmagam. Amit írtam egyedüllétről első fele igaz rám, de nagyon jól tudom hol tartok a mókuskerékben és időről időre önvizsgálatot tartok, hogy mi negatívumba változtam, és tudatosan kiszállok belőle. Visszafogom magam, szünetet tartok, értékekkel töltődöm. majd visszatérek, mert valljuk be, szeretem ezt is. de a saját általam felállított határokat sose lépem át és ezt rendszeresen vizsgálom is. de remélem, fogok találni majd egy lányt, akiért még ezekről a szokásokról is képes lennék lemondani, érte… De addig se panaszkodhatom. miért? Mert megbecsülnek barátaim, kikért én is minden tőlem telhetőt megteszek mindig. Kedvelnek ismerősök, mert odafigyelek rájuk, nem közömbösek nekem. szeretnek emberek, mert nyitott, közvetlen és őszinte vagyok, pozitívan állok hozzájuk. rossz is történik, de azt igyekszem hamar átlépni. végül lányok? Nem panaszkodhatok, minden buliba körbevesznek, keresik társaságom. talán mert mindig tisztelem őket és maximálisan rendes vagyok velük. és feldobom őket. ha egy buliba, aki velem van és szomorú, addig nem állok le, míg mosolyt nem csalok arcára… persze aki tetszik, annál sose merek lépni, vagy már későn közeledek jobban felé. félek is mit mondanak. Hiába ez az önbizalomhiány… csak a remény marad, de az örök!

Mindent nézve boldog embernek gondolom magam… :)

2012 - összegzés

ez a videó megfogott...

mindenben meg merem tenni az első lépést. kitaposom az új utat és keresem mindig a még ismeretlent, a lehetőséget. minden áron. van hogy ráfizetek de a végeredményt tartom szemem előtt, midig... és ha másokon is segítek, avagy csak utat mutatok, akár a boldoguláshoz, már megérte bármibe került... :)

én ilyen vagyok és maradok!

... :) 

Visszatekintésem 2012-re:

Rendkívül tartalmas év volt. ápoltam barátságaim, rengeteg új embert megismerhettem, és elkezdtem sok új utat kitaposni. igyekszem családomra is jobban odafigyelni, tanulmányaim is végezni és élni is nagybetűsen.

- 199 buli

- 10 nagy fesztivál

- 2 film rólam nyáron

- 4 rádióriport kossuth-on

- 10 újságcikk

- ajándékok: Irie Maffia,Brains,Punnany Massif,Steve Aoki, Snow Patrol  - tőlük kaptam

Továbbá szeretném még Lobenwein Norbert-nek megköszönni a VOLT és BalatonSound segítségét! :)

Efott-on sajtómenedzsment szeretem de a fesztivál idén szörnyű volt. Campus fesztivál szervezői meg eláshatják maguk,örülhetnek hogy nem lett újságcikk belőle...

a rólam készült filmeket,nem egóból vállaltam,ez messzemenően nem igaz rám. de sajnos ki kell nyitni a világ szemét az önzésből,akár csak annyira hogy egy babakocsit toló anyuka előtt ne vágják be az ajtót, és előreengedjék a sorba...

Persze én is sok hibát követtem el, de igyekeztem mindig jó ember lenni. és ha vétettem valakinek, sajnálom és bocsásson meg!

és most 2012 rossz dolgai:

kétszer is megloptak idén. fényképező és most mobilom. a rendőrség meg kiröhög...

sok rosszindulatú,agresszív ember belémkötött,néha tettlegességig fajult, de sose féltem.

többször összetörtem magam, de mint mindig, újra felállok és küzdök...

sokan félreismertek, felszínesnek és egyéjszakás embernek gondoltak,mert sok buliba előfordulok. ezt utálom de nem tudok mit tenni, annyit mondok nézzenek magukba... aki picit is veszi a fáradtságot és megismer,az látja,ez nagyon távol áll tőlem.

avagy aki ezt felmérte mint sokan az kihasznált. de ez van. inkább hozok áldozatot másokért akár viszonzatlanul minthogy "köcsög" legyek...

DE MINDEZ MEGÉRTE, SZÜLETTEK OLYAN BARÁTSÁGOK ÉS RÉSZESÜLTEM OLYAN ÉLMÉNYEKBEN AMI MINDENT MEGÉR! :)

és sorolhatnám élmények napestig. ez a blog arról szól… :)

a kezdő videóra visszatérve: Ne tétovázz az első lépést mindig bátran tedd meg, végül jóra vezet mindig!

Egy szép mosolytól a nap mindig bearanyoz téged!